Emberi jogok a Balkánon
Az EP Emberi jogi Albizottságában napirenden volt egy igen fontos és érdekes kérdés, az emberi jogok érvényesülése a nyugat-balkáni államokban, pontosabban Horvátországban, Macedóniában és Szerbiában.
Tapasztalat és fiatalos lendület az EP-be!
Múlt szombaton, december 13-án befejeződött az MKP-ban az EP jövő évi választására előkészített jelöltek névsora összeállításának folyamata.
Kinek jó ez a törvénymódosítás?
Nagyon jól és az első pillanatban megnyugtatóan hangzik, hogy a Tisztelt Ház megszavazta azt a törvényt, amely alapján magyarul is föl kell tüntetni a magyar tankönyvekben a földrajzi elnevezéseket.
Úgy néz ki, hogy a többség meg van elégedve, megnyertük a csatát Mikolaj miniszterrel szemben. Magyarország felé is egy pozitív jelzést küldött a Fico-féle hatalom. Az MKP legfelsőbb képviselete pedig magyarázza, hogy ebből a csatából csak ilyen kompromisszummal lehetett eredményesen kikerülni és megnyugtató, hogy a 2002 és 2006 között kiadott tankönyvek alapján kell írni a földrajzi neveket. Az MKP 19 parlamenti képviselője is megszavazta a törvénymódosítást. Közben, pedig ha belegondolunk, van egy nagy DE!
Szobieszki lovas szobra Párkányban
Siker koronázta Párkány polgárai egy lelkes csoportjának, a LIMES-ANAVUM Regionális Kulturális Társulásnak a többéves szívós, kitartó munkáját. 2008. október 25-én, a párkányi csata 325. évfordulója alkalmából, ünnepélyes keretek között fölavatták Sobieski lengyel király lovas szobrát. Tudomásom szerint, ez az első bronzból öntött királyi lovas szobor Szlovákia területén. Minden elismerésem a Dániel Erzsébet és Boócz Mária által irányított lelkes társulásnak. Öt éven keresztül, akadályokat nem ismerve, csökönyösen sikerült megszervezniük, hogy három ország - Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - együttműködésével és támogatásával elkészült a párkányi csata emlékműve. Külön ki kell emelni, hogy nemcsak szoboravatásra került sor, hanem kétnapos emlékünnepségre, amelynek keretén belül egy színvonalas nemzetközi konferencia is megvalósult.



