Kisebbségi érzés vagy csak bűntudat?

A szlovákiai Tisztelt Háznak, illetve a szlovák politikai színtérnek ismét született egy „gyöngyszeme”. Hosszú heves és minősíthetetlenül zavaros vita után nagy buzgósággal elfogadtak egy határozatot a magyarországi alaptörvénnyel kapcsolatban. Ismét nagyot kiáltottak a világba és olyat tettek, ami nem divat az unió tagállamai között, illetve Európában: górcső alá vették egy szomszédos állam alkotmányát és keményen megmondták róla a véleményüket. Hihetetlen tett, de mi már nem csodálkozunk rajta. A legfelsőbb törvényhozásban megalkottak egy dokumentumot, amelynek azonkívül, hogy „jól megmondták” a magyaroknak és a világnak, egyáltalán nincs jogi értelme és súlya. Ilyen gyerekes magatartást már nem egyszer tapasztaltunk az elmúlt húsz év alatt (lásd pl. 1996-ban a szlovák-magyar. alapszerződés ratifikálásakor elfogadott külön határozatot, a KMKF-vel kapcsolatos nyilatkozatot stb.).

A szlovák politikai színtér képviselői ismét megmutatták ügyefogyottságukat és bebizonyították, hogy ilyen magatartással nincs helyük az európai politikában. Mi a háttere az ilyen hullámszerű megnyilvánulásoknak? A félelem, a rettegés? Már szinte törvényszerűvé vált, hogy a szlovák politikusok minden cselekedetüket a magyarországi események vetületében, az ott hozott határozatok függvényében teszik. Minden magyar döntésre gyorsan reagálnak, és görcsösen ellenlépéseken törik a fejüket. Nagyon mélyen működhet bennük a nem bevallott bűntudat. Csaknem száz éve olyan területeket bitorolnak, ahol a magyar nemzeti közösség - amely soha nem mozdult el a helyéből - többségben van. A lényeg a magyaroktól való rettegés és ez nem méltó egy ország legfelsőbb politikai vezetéséhez, illetve közjogi méltóságaihoz. Ez az elfogadhatatlan politikai magatartás kisebbségi komplexusoktól telített. A szlovák politika már sohasem nő ki ebből az állapotból? Már sohasem fog tudni fölülemelkedni kicsinyes félelmein és korszerűen, az európai értékrend szerint viselkedni?

Igaz, a szlovákiai parlamentnek joga van reagálni a Magyarországon hozott döntésekre, de minek? Csak nevetségessé teszi magát. Elfogadtak egy dokumentumot, de minek, milyen reményekkel? Azt hiszik, hogy ennek hatására gyorsan, szorongva összeül a magyar országgyűlés és megváltoztatja alaptörvényét? Milyen sötétségben élnek! Szemellenzővel, bezárt fülekkel, köldöknézésben szorongva, de pöffeszkednek ezek a politikusok. Jobb dolguk sincs, mint ilyen „kapitális” témákkal foglalkozni? Közben az ország és a lakosság számos létfontosságú problémával szembesül.

És mi felvidéki magyarok kénytelenek vagyunk ennek a magatartásnak a következményeit eltűrni, és állandóan küzdeni az Európában már természetes jogainkért.

2011. V. 29.

Cui bono – kinek jó?

A magyar kormány úgy döntött, hogy a határon túli magyarok anyagi támogatását új rendszerben fogja megvalósítani. Ebből a célból hozta létre a Bethlen Gábor Alapot (BGA), amely egységesíteni hivatott az eddig szerteágazó megvalósítási folyamatot.

Felvidéken az oktatási-nevelési támogatások folyósításának végrehajtója kezdettől a Pázmány Péter Alapítvány (PPA) volt, amelynek a hatályos magyarországi, illetve a szlovákiai törvények, sőt a 2003-ban megkötött kormányközi megállapodás értelmében kellett dolgoznia. A többi határon túli magyar közösségekkel ellentétben nálunk rendhagyó volt a helyzet, mert a támogatás nem juthatott közvetlenül a szülőkhöz, hanem a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének (SZMSZSZ) helyi szervezetei kezelésével valósulhatott meg. Vállalni kellett ezt a megoldást, mert ellenkező esetben – a szlovák fél elutasítása miatt – a felvidéki magyar tanulók nem részesültek volna ebben a nagyon is hatásos támogatásban. Az elmúlt években egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a rendszer végül is nagyon hatékony: amennyi a magyar iskolát látogató tanuló, annyiszor 22400 Ft. jutott el a szülők helyi szervezetéhez, amivel előre pontosított terv szerint gazdálkodhattak. Így csaknem száz százalékos volt a támogatás kihasználása. A magyarországi jogszabály szerint járó működési költséget is pontos tervek szerint és pályáztatással használtuk fel. A PPA minden tanulmányi évben a magyarországi feltételeknek megfelelően írhatta ki a pályázatokat. Szlovákiában évente részletes jelentést kellett beterjeszteni a külügyminisztériumba, pontosabban a szlovák-magyar vegyesbizottság elé.

A PPA számolt azzal, hogy lesznek bizonyos változások a támogatás lebonyolításának formájában. Az elmúlt több mint fél év alatt viszont nem került sor semminemű kölcsönös megbeszélésre a magyar felelős felekkel – csak kósza hírek alapján találgathattunk. Ezért meglepő, sőt megdöbbentő volt, amikor néhány hete beidézték a PPA képviseletét a felelős minisztériumba és rövid tíz perc alatt – minden párbeszédet és vitát kizárva – közölték a döntést, amelynek értelmében a PPA-ra már nem lesz szükség és az oktatási-nevelési támogatás lebonyolításával a továbbiakban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét (SZMPSZ) bízzák meg. Az esetleges valós indokot csak később próbáltuk meg kidedukálni: elsősorban Erdélyben, de másutt is csupán a pedagógusok szervezetét szándékoznak megbízni ezzel a feladattal. Érthetetlen számunkra, hogy milyen logika alapján a SZMPSZ kapta a megbízatást, illetve hivatott az oktatási-nevelési támogatás szétosztásának lebonyolítására. A kedvezmény-törvény értelmében a szülőket illeti meg a támogatás, tehát egyértelműen a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége lenne hivatott erre a feladatra.

Meggyőződésem, hogy az új megoldás - főleg nálunk Felvidéken – nincsen felelősségteljesen végiggondolva. Ezentúl a támogatás közvetlenül a szülőkhöz jut, vagyis a nekik kell majd személyesen kérvényezniük, vállalva a nem egyszerű papírmunkát, a szükséges nyomtatványok kitöltését és a bizonyító okiratok beszerzését. Ezentúl a tanítóknak, tanároknak kell vállalni a lebonyolítás felelősségét. Ráadásul a SZMPSZ-nek nincsen minden magyar iskolában alapszervezete. A személyesen benyújtott kérvények alapján a BGA közvetlenül a szülő folyószámlájára fogja utalni az adott összeget (tehát minden szülőnek erre a célra folyószámlát kell nyitnia). Nehezen elképzelhető, hogy a SZMPSZ-e milyen módon fogja ellenőrizni, hogy mire használták fel a támogatást.

Tudni kell még egy fontos tényt: ezentúl nem lesz a magyar törvények alapján folyósított ú.n. működési költség, amelynek fölhasználását illetően, számos hamis bölcselkedőnek és kritizálónak köszönhetően rendszeres támadások érték a PPA-t.

Kinek jó ez az új helyzet? A szülők meglepődtek és elégedetlenek, a pedagógusok kétségbe esnek a rájuk háruló új feladatok láttán. Nagyon egyszerű logikával előreláthatóan a lehetséges össztámogatás merítése messze lesz a száz százaléktól. A szülőkre háruló bonyolult intézés miatt feltételezhetően sokan inkább le fognak mondani a támogatásról. Más további problémák is felmerülnek, amelyek pillanatnyilag még nincsenek tisztázva. Mivel nem ösztöndíjról van szó, hanem támogatásról, Szlovákiában a megadóztatás veszélye is fennáll. A szlovákiai adatvédelmi szabályokkal is szembekerülhetünk. Ha a szülő nem írja alá az adatvédelmi záradékot, nem lesz jogosult a támogatásra. Ha viszont aláírja, vagyis kiadja külföldre a személyi adatait (amit nem lehet feltételekhez kötni), akkor az megtámadható lesz.

Az elmúlt hetekben számos ellentmondó és valótlan hír jelent meg az oktatási-nevelési támogatás jövőbeni megvalósításáról. Számtalan „bölcs” a maga igaza mellett ágál, de egyik sem veszi a fáradságot, hogy alaposan utána nézne a valós helyzetnek. Ahány tudósító, újságíró, annyi a meggyőződéses „igazság”. Jó lenne, ha nem terjednének félrevezető hamis információk. Például egyes „jól tájékozott” tudósítók úgy tudják, hogy a PPA kuratóriuma sietett tájékoztatni a szlovákiai külügyet az új helyzetről. Naivitás azt hinni, hogy a külügyminisztérium és a Szlovák-Magyar Vegyesbizottság nem szerzett már másnap kellő információkat a magyar fél döntéséről. A nemrég tanácskozó vegyesbizottság szólította föl a PPA kuratóriumát, hogy számoljon be az új helyzetről. M. Dzurinda külügyminiszter kellőképpen tájékozódva ült le tárgyalni a magyar tárcavezetővel, Martonyi Jánossal.

Meglepőek voltak Martonyi külügyminiszternek a találkozó utáni kijelentései is. Vagy nem volt kellőképpen felkészítve, vagy szántszándékkal mondta, hogy ezentúl sem a természetes (szülő) személynek fizetik ki a támogatást, hanem jogi személyek, szervezetek, az SZMPSZ és a SZMSZSZ lesznek a végrehajtók és osztják szét a pénzt. Tudjuk, hogy ez nem így lesz. Ez a megállapítás azért nem igaz, mert az új rendszer szerint nem a szervezethez jut a támogatás összege, hanem Budapestről közvetlenül a szülő folyószámlájára fogják folyósítani a a pénzt. A kormányközi szerződésben lefektetett megállapodások mellőzése a jövőben még számos problémát fog okozni. Az ezzel kapcsolatos diplomáciai megoldást a magyar félnek kellene kezdeményeznie.

Ilyen előzmények után valóban aggályokkal nézünk a jövő elé. Lehet, hogy az SZMPSZ-nek megfelel az új helyzet – az elmúlt években mindent megmozgatott azért, hogy kiiktassa a Pázmány Péter Alapítványt, de a következő években nem könnyű és sok mindenben nem tisztázott feladat hárul majd a pedagógusokra. Örülnénk, ha visszaállna a régi rend, az oktatási-nevelési támogatás kihasználásának olajozottan működő rendszere. Tudatosítanunk kell, ha nem így lesz, akkor az új állapotoknak az egyedüli szenvedő és megkárosított alanyai a felvidéki magyar szülők, illetve tanulók lesznek.

Duka Zólyomi Árpád