Cui prodest - kinek az érdeke?
Cui prodest – kinek az érdeke?
A Szabad Újság 36. számában (szept.7.) megszólalt két szakember az érvényes közoktatási törvény készülő módosításával kapcsolatban, amely magába foglalja azt a lehetőséget a nemzeti kisebbségek számára, hogy iskoláikban egyes tantárgyakat szlovák nyelven oktassanak. Különös, hogy az egyikük, aki a nagypolitikában is tapasztalt oktatási szakember, azonnal megérezte az „ártatlan” megfogalmazásban rejlő veszélyt, és riadót fúj. Másikuk, a kormánykoalíciós Most oktatási szakértője pedig csak könnyedén elhárította a felvetett problémát, amellyel nem kell különösebben foglakozni. Sőt, egy ún. sikertörténettel igyekszik elkendőzni a kérdést. Sikertörténet? Külön fejezet a nemzetiségi oktatásról? De miről is szól? Többek között a J. Mikolaj-féle ravaszságot tartalmazza, az egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatásának lehetőségéről.
Nem szabad félvállról kezelni a hazai magyar oktatásra és egyúttal közösségünkre leselkedő bármilyen veszélyt. Résen kell lennünk! A készülő jogszabály megtévesztő módon fölkínálja a lehetőséget. Mi lesz a folytatás, hogyan kerül majd alkalmazásra? Lappangó veszély, amely úgyszólván fölismerhetetlenül beszivárog a tudatba – sok szülő észre sem veszi. Hogyha hatályba lép a tervezett módosítás az említett lehetőséggel, ki dönti majd el, hogy melyik osztályban milyen tantárgyak esetében cserélik föl az anyanyelvet az államnyelvre? Az iskolaigazgató, a tanári kar, az osztályfőnök vagy a szülők? De mi lesz azokkal, akik hűek maradnak anyanyelvükhöz – a magyar nyelven való oktatáshoz. Viszont azok, akik szlovákul fogják az egyes tantárgyakat tanulni, lassan de biztosan és céltudatosan elindulnak a magyar nyelvtudás szűkítésének, azaz a fokozatos asszimilációnak az útján. Jövőnket tekintve – a spekuláló szülőknek köszönhetően – már régen van egyértelmű veszteségünk: az a több mint 20% magyar fiatal, aki szlovák iskolába jár. Egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatása – nagyvonalú ajánlat. Valójában szerény kezdetnek tűnik, de a múltból tudjuk, nemegyszer meggyőződtünk róla, hogy végül mi is a valódi szándék.
Ebben a kérdésben nincs félmegoldás. Egységesen és határozottan kell föllépnünk, ha meg akarjuk menteni az utánunk jövő nemzedékek magyar öntudatát és szilárd önazonosságát. Nyíltan és rendíthetetlenül kell kiállnunk azért, ami emberi jogaink szerves része – nincs helye semmiféle kompromisszumnak! Vegyük észre végre a szívós és következetes, a többségi nemzet gyakran árnyaltan tervezett elnemzetlenítési törekvéseit!
Tulajdonképpen minek ez a ravaszul fölkínált lehetőség? Nincs rá szükségünk, nem kell! Ha magyar iskola, akkor magyar nyelven tanítsanak minden tantárgyat. Így lehet a legjobban az új ismereteket megérteni és elsajátítani a tudást - már J. A. Komenszky is ezt vallotta. Ne bonyolítsuk a gyerekek életét, ne kényszerítsük őket olyanra, ami nekünk sem lenne jó.
Az eddigi gyakorlat, tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy aki tovább akar tanulni, illetve képezni magát, később – felnőtt fejjel – bármilyen nyelven is el fogja tudni sajátítani a szakmájához szükséges tudást. De csak akkor, ha az anyanyelvén „alapozott”.
Kinek hasznos az ilyen, elénk tárt lehetőség? Nekünk, felvidéki magyaroknak nem! Ne hagyjuk magunkat félrevezetni!
2011. IX. 14.
Duka Zólyomi Árpád
Száz éves a MI PETŐFINK
Száz éves a MI PETŐFINK
ünnepi beszéd
2011. szeptember 8.
Tisztelt ünneplő közönség, tisztelt vendégek, kedves pozsonyiak, hölgyeim és uraim!
Száz éves a „MI PETŐFINK” !
Egy évszázada, 1911. szeptember 8-án ezen a napon avatták föl Radnai Béla, pozsonyi születésű szobrászművész remekművét, Közép-Európa egyik legszebb szecessziós szoborkompozícióját, a pozsonyi Petőfi-szobrot.
Megemlékezni és ünnepelni gyűltünk össze. Megemlékezni arról, hogy milyen ereje volt az összefogásnak, amikor száz éve – nemzetiségre való tekintet nélkül – a Pozsonyt szerető felvilágosult polgárok emlékművet állítottak az örök nyughatatlan, vándorló, a szabadságért és függetlenségért küzdő, halhatatlan költőnek.
Ünnepelni gyűltünk össze azért, mert az elmúlt évszázad pusztító viharainak dacára megmentettük Radnai Béla alkotását, életben maradt e csodálatos Petőfi-szobor. Legyünk büszkék és ünnepeljünk, mert nagy öröm mindannyiunk számára, hogy a több mint nyolc évtizeden át számtalanszor meggyalázott, megrongált és megcsonkított Petőfi-szobor nyolc éve fölújítva e méltó és csaknem biztonságos illetve nyugodt belvárosi környezetbe került.
Vážení prítomní, ctení hostia, milý Bratislavčania!
Srdečne vás vítam na dnešnej mimoriadnej slávnosti. Bratislavská socha Sándora Petőfiho dnes oslavuje svoje sté narodeniny. 8. septembra 1911 odhalili túto jedinečnú secesnú sochu bratislavského rodáka Bélu Radnaiho. Zhromaždili sme sa, aby sme spomínali na súdržnosť obyvateľov mesta, ktorí – bez rozdielu na národnosť – so spoločnými silami postavili pamätník nesmrteľnému básnikovi, ktorý svojím životným dielom hlásal a obhajoval slobodu a nezávislosť. Oslavujeme, lebo napriek takmer storočnej kalvárii a po nespočetnom zneuctení sme spolu zachránili neoceniteľný poklad Bratislavy, toto majstrovské dielo akademického sochára Bélu Radnaiho.
Hölgyeim és uraim!
Az itt álló szoborkompozíciót a pozsonyiak XIX. századi, Petőfi iránti nagy tisztelete és lelkes szeretete hozta létre.
Petőfi többször járt Pozsonyban: 1840-ben, 1841-ben és 1843-ban. Minden alkalommal, nagy reményekkel, izgalommal és elfogultan érkezett az akkori fővárosba, amely már régen szolgálta a magyar irodalmat és számos rejtélyt, meglepetést valamint lehetőséget tartogatott a fiatal költő számára. Viszont nagy szegénységben, versírásból, másolásból és az országgyűlési tudósítások szerkesztéséből élt. Petőfi Pozsonyban alapvető tapasztalatokat szerzett a közéleti ismeretekből és a politikából, aminek később, a forradalom alatt, nagy hasznát vette Pesten.
A szabadságharc leverése, Petőfi eltűnése illetve hősi halála utáni Bach-korszak zsarnoksága ellenére a nagy költő emléke tovább élt Pozsonyban. A kiegyezés után a költő alakja új erővel elevenedik meg. Városunkban fokozatosan erőteljes Petőfi-kultusz alakul ki. 1873-ban megalakul a Toldi Kör, amely a magyar irodalom népszerűsítésével foglakozik és ezen belül Petőfi emlékével. 1900-ban a Toldi Kör emléktáblát helyezett el az Apácapályán (a mai Panenská u.) arra a házra, amelyben a költő élt. Ma is látható a kerete a 27-es számú ház homlokzatán. Eltökélt szándékunk, hogy ezen a helyen egy felújított Petőfi emléktáblát avassunk föl.
A pozsonyi Petőfi-kultusz kicsúcsosodása a szobor elkészítése és fölavatása volt. A Mária Terézia szobor alkotója a pozsonyi születésű Fadrusz János tervezte a Petőfi-szobor megalkotását, de váratlan halála megakadályozta ezt. A századforduló előtt egy pozsonyi német újságíró vetette föl a Petőfi-szobor fölállításának és a közadakozásnak a gondolatát. Az 1899-ben megalakult Szoborbizottság 1904-ben meghirdette a nyilvános pályázatot. 37 pályamű gyűlt össze. Radnai Béla, Fadrusz tanítványa nyerte el a szobor elkészítésének megbízatását. A pozsonyi polgárok gyűjtésbe kezdtek: nemzetiségre való tekintet nélkül a város lakosságának, az adakozók ezreinek köszönhetően született meg e nagyszerű szoborkompozíció.
1911. szeptember 8-án került sor, a nagy ünnepséggel egybekötött szoboravatásra, amelyen számos közjogi méltóság és kiemelkedő egyéniség jelent meg. A Petőfi-szobrot a mai Hviezdoslav téren (az akkori Kossuth téren), szemben a Nemzeti Színházzal leplezték le.
Vážené dámy, vážení pání!
Tento náš pamätník Petőfiho vytvorila úcta a nadšenie Prešpurčanov 19. storočia k veľkému básnikovi. Petőfi viackrát navštívil Prešpurk, najmä v období zasadania uhorského snemu. Napriek tomu, že biedne žil – z písania básní a odpisovania, resp. redakcie spravodajstva snemu – v zastupujúcom hlavnom meste Uhorska si osvojil veľa skúsenosti z politiky a z verejného života. Po páde revolúcie a boja za slobodu Uhorska, resp. po hrdinskej smrti Sándora Petőfiho, občania Prešpurku dlhé desaťročia nezabudli na veľkého básnika a ctili jeho pamiatku. V roku 1873 založený kultúrno-literárny Toldiho spolok usmerňoval a živil spomienku na Petőfiho. Roku 1900 odhalili pamätnú tabuľu na Panenskej ulici č. 27, ktorého rám doteraz vidno na priečelí budovy. Našou snahou je obnoviť túto pamätnú tabuľu.
Vyvrcholením kultu Petőfiho v meste bolo zhotovenie a odhalenie sochy básnika a revolucionára v roku 1911. Verejnú súťaž vyhral návrh Bélu Radnaiho a každý občan Prešpurku – Maďar, Nemec, Slovák, Bulhar, či Chorvát – prispel k verejnej zbierke na postavenie sochy. 8. septembra 1911 sa konala veľkolepá slávnosť odhalenia sochy pred Národným divadlom na dnešnom Hviezdoslavovom námestí.
Hölgyeim és uraim!
Nem sokáig, egy évtizedig büszkélkedhettek a pozsonyiak, és gyönyörködhettek a haraszti termőkő alapzaton álló, carrarai márványból készült Petőfi-szoborban. Az I. világháborút lezáró trianoni döntés után a jelenlegi Szlovákia területére bevonuló cseh katonaság lerombolt mindent, ami az Osztrák-Magyar Monarchiára emlékeztetett. Mária Teréziát darabokra törték. A Petőfi szobrot csupán bedeszkázták, majd lebontották, darabjait ládákba tették és elhelyezték a Frigyes (mai Grassalkovich) palota garázsába, ahonnan 1928-ban átszállították a Marhavásártér (vágóhíd) istállójába.
A II. világháború után, csak 1955-ben bukkantak rá Petőfi szobrára egy elhagyott városszéli telep raktárában. Egy év múlva, a város vezetésének határozata alapján a ligeti parkban föl lehetett állítani a költő szobrát. A hatvanas években ezt a parkot J.Král, szlovák költőről nevezték el és szobrát a Petőfi szoborral szemben helyezték el. Radnai szobrát rövid időn belül áthelyezték egy eldugott, nem éppen méltó helyre, a városi nyilvános illemhely mellé.
Vážené dámy, vážení páni!
Radosť Bratislavčanov netrvala dlho. Po I. svetovej vojne, do Bratislavy prichádzajúca česká armáda zničila všetko čo pripomenulo Rakúsko-Uhorskú monarchiu (sochu Márii Terézii rozbili na kúsky). Našťastie socha Petőfiho sa zachránila. Zadebnili ju a schovali do garáže dnešného Grasalkovičovho paláca a neskoršie premiestnili do maštale bratislavského bitúnka. Až r. 1955 sa rozhodlo mestské vedenie opäť postaviť sochu Petőfiho, a to v petržalskom parku. Za krátku dobu – potom ako oproti postavili sochu Janka Kráľa – odsunuli sochu Petőfiho na veľmi nedôstojné miesto, vedla mestského záchoda, kde pod vplyvom prírodných síl, ale hlavne vďaka vandalizmu, resp. nacionalistickým vášňam sa postupne doničila.
Až roku 2000 (dvetisíc) hŕstka Bratislavčanov založila Pamätný výbor Sándora Petőfiho, s cieľom obnoviť sochu a premiestniť na dôstojné miesto. Vybudovala sa efektívna, cieľavedomá a úspešná spolupráca s Magistrátom hl. mesta Bratislavy, Miestnym úradom Bratislava Staré-mesto. Výsledok bolo slávnostné znovu odhalenie súsošia Sándora Petőfiho 15. Marca 2003.
Hölgyeim és uraim!
Az elmúlt évtizedek alatt sok támadásnak volt kitéve Petőfi Sándor szobra. Számtalanszor meggyalázták, bemázolták, megrongálták és megcsonkították. Az időjárás is megtette a maga káros hatását. 2000-ben, pozsonyi Petőfi-rajongók egy kis csoportja hivatalosan is létrehozta a PSEB-t azzal az eltökéléssel, hogy meg kell menteni a válságos állapotban levő Petőfi szobrot. A fővárosi és óvárosi vezető tisztségviselőkkel és önkormányzati testületekkel kialakított jó és lelkes együttműködésnek, a közadakozásnak illetve az összetartásnak köszönhetően 2003. Március 15-én ünnepélyes keretek közt, itt a Medikus-kertben újraavattuk Radnai Béla gyönyörű Petőfi-szoborkompozícióját.
Vážení prítomní!
Aj dnešné slávnostné podujatie je ušľachtilým príkladom a dôkazom toho, že ak je dobrá vôľa vzájomne spolupracovať, ak existuje aj úcta k pamätihodnostiam, tak aj výsledok bude pre radosť obyvateľov Bratislavy. Socha je nás všetkých – najmä tých, ktorí chápeme poéziu a odkaz veľkého básnika Petőfiho, máme rád slobodu a nezávislosť, resp. ctíme rovnoprávnosť všetkých ľudí bez rozdielu na národnosť.
Tisztelt ünneplő közönség!
Ma ismét, együttműködve a fővárosi és az óvárosi képviselő testületekkel, illetve a Pozsonyt szerető felvilágosult polgárokkal közösen ünnepeljük Petőfi Sándor szobrunk, a „Mi Petőfink” 100. születésnapját. Ünnepeljünk ugyanolyan lelkesedéssel, mint tették azt Pozsony polgárai száz évvel ezelőtt. Szeressük és óvjuk Petőfi szobrát, hogy a következő évszázadban is tovább hirdesse népeink vágyát a szabadságért, egyenlőségért, a kölcsönös megértésért és tiszteletért.
Pozsony, 2011. szept. 8.
Duka Zólyomi Árpád
