Európai Néppárt

Az Európai Néppárt a legnagyobb európai szintű párt(szövetség).

Az Európai Néppárt 35 országból származó 68 tagpártjával, 18 kormányfőjével (11 EU-n belüli + 7 EU-n kívüli), 9 EB-i biztossal (beleértve az Európai Bizottság elnökét is), illetve 267 fős frakciójával az Európai Parlamentben a kontinens vezető politikai erejének tekinthető.

A Néppárt sorait három szlovákiai tagpárt erősíti: a Magyar Koalíció Pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom, illetve a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt.

Az Európai Néppárt a politikai jobb-közép értékeket magukénak valló pártok és mozgalmak szövetsége. Az ENP által megvalósított politika mélyen gyökerezik az európai kontinens történelmében, az európai civilizáció vívmányaiból táplálkozik. Ugyanakkor, az ENP már kezdetektől fogva ott bábáskodott az Európa-projekt megvalósításánál és azóta is az egységes Európa gondolatának egyik fő szószólója.

Az Európai Néppárt a szubszidiaritás elvén alapuló föderatív Európa-koncepció híve, ennek megfelelően tevékenysége során egy demokratikus, átlátható és hatékony Európa megteremtésén munkálkodik. Víziónk egy olyan Európa létrehozása, amelyet mindannyiunk magunkénak érezhetünk, melynek működtető gondolata a szabad polgárok közös akarata, amely egymás kölcsönös tiszteletben tartásán alapul, illetve amely Európa összes államát és régióját - különbözőségükre való tekintet nélkül - magába foglalja.

Az Európai Néppárt olyan Európáért száll síkra, amely képes polgárai számára biztosítani a békés és sikeres jelent és jövőt.