Képviselői visszatekintés

2009 április 23, csütörtök

Történelmi öt év van mögöttünk. Több mint ötven évvel ezelőtt egy olyan kezdeményezés indult útjára, amelynek fő célja az volt, hogy tartós békét teremtsen az európai kontinensen. Sorsunkat nem úgy alakította a történelem, hogy az európai integráció kezdeténél ott lehessünk. Sőt, még az 1989-es rendszerváltás után sem hitte senki, hogy az Európai Unió fennállásának ötvenedik évfordulóját már teljes jogú tagállamként fogjuk ünnepelni. Mégis sikerült, és ebben a szlovákiai magyar közösség fontos szerepet vállalt - gondoljunk csak például a 2003-as európai uniós népszavazásra. Ezért is volt jelentős esemény számunkra, hogy 2004-ben először választhattuk meg saját európai parlamenti képviselőinket.

Felszólalásom a plenáris ülésen

2009 március 10, kedd

A nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartásával ismét gond akadt Szlovákiában, mégpedig az oktatásügyi miniszter révén, aki a szélsőséges kormánypárt képviselője. Az ő döntése értelmében a kisebbségi iskolákban már csak olyan történelemtankönyvek használhatóak, amelyek szós zerinti fordításai a szlovák tankönyveknek. Ezzel azt a célt kívánja elérni, hogy a történelem tantárgyat a nacionalista párt megrendelésének megfelelően, és ne tények alapján tanítsák. Ezzel szembe megy az eddigi évtizedek gyakorlatával, de a kisebbségi jogokat biztosító nemzetközi normákkal is.

Az EU-ban a kisebbségi közösségek olyan természetes jogokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják a történelmük elsajátításának lehetőségét. A magyar pedagógusok és az egész magyar közösség felháborodása Szlovákiában ezért is jogos. Elviselhetetlen, hogy a kormánykoalíció extrémista pártja ilyen módon állandóan szítja a kisebbségellenes feszültséget. Az külön felelőtlen, ha a gazdasági világválság idején uszít a kisebbségek ellen. Tűzzel játszik, aki ilyen ingatag helyzetben így cselekszik

Új remény a kisebbségi jogvédelemben…

2009 január 27, kedd

Hosszú összetett munka és heves viták után megszületett (2009. jan. 14. - Straszburg) egy nagyon fontos, de egyúttal ellentmondásos dokumentum, pontosabban a G. Catania (GUE/NGL, olasz) féle jelentést az alapvető jogok helyzetéről az EU-ban 2004 és 2007 között.

Fehéroroszország: az EP további lépéseket vár Minszktől a kapcsolatok javításáért

2009 január 18, vasárnap

Kitekintő.hu

Az EP üdvözli, hogy Fehéroroszországban szabadon engedték a politikai foglyokat és engedélyezték bizonyos független újságok megjelenését. A képviselők szerint viszont az EU-val folytatott kapcsolatok jelentős javulásához Minszknek még sok tennivalója van. 

Tovább…

Felszólalásom a tegnapi plenáris ülésen: EU - Fehéroroszország viszonya

2009 január 15, csütörtök

Az EU-Belarusz kapcsolatokban nehéz elmozdulni a holtpontról. Az utóbbi időben kialakult külső nyomások - a gyengülő orosz-belarusz barátság, az orosz-grúz konfliktus okozta megrettenés és nem utolsó sorban a világgazdasági válság - viszont részben elősegítik ezt. 

A Lukasenko vezette ország először akar valamit Európától. A politikai foglyok kiengedése, néhány NGO bejegyzése és a független újságírókkal megkezdett párbeszéd jelzi, hogy Lukasenko, a maga módján nyitni akar Európa felé. A látszatlépéseken túlmenően, a tényleges közeledés érdekében Minszknek az eddiginél többet kell nyújtania. Helyénvaló, hogy az EU kihasználja az adott, habár csekély lehetőségeket. Az Uniónak először lehet tényleges befolyása a belarusz politikai helyzetre és ezért nem mindegy, hogy milyen politikát folytat Brüsszel - az eddigi kritikus hozzáállást és feltételrendszert meg kell őrizni. 

Nagyon oda kell figyelnünk, mert nehéz elképzelnünk, hogy Lukasenko és rendszere képes lenne gyökeresen megváltozni. Fontosak az EU által megtett és tervezett konkrét lépések. Feladatunk a kormányon kívüli szervezetek és a változásért harcoló ellenzék összekovácsolása és támogatása. Ki kell kényszeríteni a reformokat a jogalkotás terén is, gondolok itt a büntető törvénykönyvre, a sajtó- és választási törvényre. 

Az uniós Belarusz-politika minőségének és a demokratizációs folyamat megőrzésének érdekében az EP-nek tovább kell folytatnia a Tanács és a Bizottság ellenőrzését. A térség országai - beleértve Ukrajnát is - bebizonyították, hogy világos feltételek és azok betartása nélkül nincs demokratikus fejlődés, csupán a demokrácia illúziójának építése. 

Az előterjesztett határozati javaslat kritikus és konstruktív, ezért egyértelműen támogatom

DUKA-ZÓLYOMI A SZLOVÁK-MAGYAR FESZÜLTSÉGRŐL AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN

2008 november 17, hétfő

Bumm.sk

Duka Zólyomi Árpád hétfőn délután Strasbourgban egyperces felszólalás keretén belül hívta fel az Európai Parlament figyelmét a megromlott szlovák-magyar kapcsolatokra. A felszólalást követően Hannes Swoboda is felszólalt.

Tovább…

EP-előzetes: 2008. november 17-21., Strasbourg

www.europarl.europa.eu

Nagyobb pénzügyi segítség a nem eurót használó tagállamoknak
A Magyarországnak nyújtott uniós pénzügyi támogatásról szóló döntéssel egyidőben az Európai Bizottság azt javasolta, hogy 12 milliárdról 25 milliárd euróra emeljék az eurózónán kívüli, fizetési nehézségekkel küzdő EU-tagállamok pénzügyi támogatásának maximális lehetséges összegét. Az EP kedd reggel szavaz arról, sürgősségi eljárásban tárgyalja-e a módosítást. Ha igen, csütörtökig el is fogadhatják azt.

Tovább…

SÓGOR CSABA A KMKF VÉDELMÉBEN AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN

2008 október 21, kedd

Bumm.sk

Az európai normákkal nem egyeztethető össze, hogy bármely közösséget, legyen az francia, zsidó, román vagy magyar, békés érdekvédelmi törekvései miatt támadják, mint ahogy az a napokban Szlovákiában történik - hangsúlyozta Sógor Csaba erdélyi, RMDSZ-es európai parlamenti (EP-) képviselő az EP hétfői strasbourgi ülésén, napirend előtt elhangzott felszólalásában.

Tovább…

EP-előzetes: 2008. október 20-23., Strasbourg

2008 október 20, hétfő

www.europarl.europa.eu

Sarkozy az EP-ben: vita a brüsszeli EU-csúcsról
Az EP-képviselők az EU Tanácsának soros elnökével vitáznak október 21-én Strasbourgban, pár nappal az október 15-16-ai uniós csúcstalálkozó után. 

Tovább…

A szlovák képviselők nem létező ellenségre támadtak

2008 október 9, csütörtök

Sajtónyilatkozat: Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád európai parlamenti képviselők

Az Európai Parlament tegnapi brüsszeli plenáris ülésén a szlovák kormánykoalíció képviselői egységesen léptek fel az MKP feltételezett kritikai megnyilvánulása ellen. Mi arra számítottunk, hogy az európai fórumon részükről legalább valaki elhatárolódik az oktatási miniszter diszkriminatív gyakorlatától, de legalábbis a Szlovák Nemzeti Párt elnökének gyűlöletkeltő megnyilvánulásaitól. Sajnos erre nem került sor. Ellenben, ezúttal az Európai Parlamentben prezentálták azokat az intoleráns megnyilvánulásokat, amelyektől egy ideje hangos a szlovákiai politikai színtér.

Beindult az Európai Parlament tévéje

2008 szeptember 17, szerda

Europarl.europa.eu

A mai nappal elindult az EuroparlTV, amely az EU, de leginkább a Parlament életébe enged majd jóval nagyobb és interaktívabb betekintést, mint eddg.

Lássuk az egyik első videót: a beszakadt straszburgi ülésteremről, a grúziai misszióról, a pénzügyi válságról, stb.