Képviselői visszatekintés

2009 április 23, csütörtök

Történelmi öt év van mögöttünk. Több mint ötven évvel ezelőtt egy olyan kezdeményezés indult útjára, amelynek fő célja az volt, hogy tartós békét teremtsen az európai kontinensen. Sorsunkat nem úgy alakította a történelem, hogy az európai integráció kezdeténél ott lehessünk. Sőt, még az 1989-es rendszerváltás után sem hitte senki, hogy az Európai Unió fennállásának ötvenedik évfordulóját már teljes jogú tagállamként fogjuk ünnepelni. Mégis sikerült, és ebben a szlovákiai magyar közösség fontos szerepet vállalt - gondoljunk csak például a 2003-as európai uniós népszavazásra. Ezért is volt jelentős esemény számunkra, hogy 2004-ben először választhattuk meg saját európai parlamenti képviselőinket.

Felszólalásom a plenáris ülésen

2009 március 10, kedd

A nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartásával ismét gond akadt Szlovákiában, mégpedig az oktatásügyi miniszter révén, aki a szélsőséges kormánypárt képviselője. Az ő döntése értelmében a kisebbségi iskolákban már csak olyan történelemtankönyvek használhatóak, amelyek szós zerinti fordításai a szlovák tankönyveknek. Ezzel azt a célt kívánja elérni, hogy a történelem tantárgyat a nacionalista párt megrendelésének megfelelően, és ne tények alapján tanítsák. Ezzel szembe megy az eddigi évtizedek gyakorlatával, de a kisebbségi jogokat biztosító nemzetközi normákkal is.

Az EU-ban a kisebbségi közösségek olyan természetes jogokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják a történelmük elsajátításának lehetőségét. A magyar pedagógusok és az egész magyar közösség felháborodása Szlovákiában ezért is jogos. Elviselhetetlen, hogy a kormánykoalíció extrémista pártja ilyen módon állandóan szítja a kisebbségellenes feszültséget. Az külön felelőtlen, ha a gazdasági világválság idején uszít a kisebbségek ellen. Tűzzel játszik, aki ilyen ingatag helyzetben így cselekszik

Nyilatkozat

2009 január 27, kedd

A Csemadok Pozonyi Városi Választmánya aggodalommal értesült a Szlovák Rádió vezetőségének döntéséről, amelynek értelmében a Pátria Rádió URH-sávra való átállását úgy tervezi, hogy a magyarok által nagy számban lakott nyugat-szlovákiai területen nem lesz lehetséges az adás vétele. Az elfogadhatatlan intézkedés súlyosan érinti Pozsonyt és vidékét, ahol a Szlovák Rádió Magyar Adásának jelentős számú hallgatója van. Az ország rendes adófizető és a törvény által előírt rádiódíjat fizető állampolgárokról van szó. Ezért jogos az elvárásuk, hogy a számukra készülő rádióműsorokat zavartalanul hallgathassák.

Új remény a kisebbségi jogvédelemben…

Hosszú összetett munka és heves viták után megszületett (2009. jan. 14. - Straszburg) egy nagyon fontos, de egyúttal ellentmondásos dokumentum, pontosabban a G. Catania (GUE/NGL, olasz) féle jelentést az alapvető jogok helyzetéről az EU-ban 2004 és 2007 között.

Csehország-történelem-jog

2009 január 12, hétfő

Felvidék.ma

Az Európai Unió biztosíték arra, hogy Közép-Európában nem ismétlődhetnek meg az etnikai tisztogatások, ez volt a legfontosabb mondanivalója a mai prágai konferenciának, amelyet a Coexistenia-Együttélés Politikai Mozgalom szervezett az európai nemzeti kisebbségek helyzetéről, a két szlovákiai magyar EP- képviselő védnöksége alatt a Nemzetiségek Házában. 

Tovább…

Esterházy János portré az Európai Parlamentben

2008 december 4, csütörtök

“Gróf Esterházy János, a modern kereszténydemokrácia képviselője, az emberi és kisebbségi jogok védelmezője” címmel, Esterházy János portréjának ünnepélyes felavatásra került sor az Európai Parlament brüsszeli székhelyén 2008. december 3-án.

Az állófogadással egybekötött esemény kezdeményezője és szervezője a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselete volt. Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit képviselők meghívására az Esterházy-családot Giovanni Malfatti di Montetretto, a tragikus sorsú politikus unokája és felesége, Sophie Malfatti képviselték.

A (cseh)szlovákiai magyar közösség karizmatikus politikai vezetőjének életpályáját először Bauer Edit képviselőnő méltatta, külön kiemelve a portré alatt elhelyezett idézet aktuálpolitikai üzenetét. (Esterházy egyik parlamenti felszólalásának részlete: „Nyíltan és bátran vallom a tételt, mely szerint nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami bennünket közelebb hoz, és nem azt, ami bennünket eltávolít”)

Duka Zólyomi Árpád képviselő beszédében ugyancsak megemlékezett Esterházy János emberi és politikai helytállásáról, az egyetemes és kisebbségi emberi jogok védelme terén végzett munkásságáról és a mély hittel megélt kereszténységéről. Elszomorítónak tartotta, hogy Esterházyt, a zsidók, lengyelek, szlovákok százainak megmentőjét, a háborús Szlovákia parlamentjében a szlovákiai zsidók deportálásával egyedüliként szembeszálló - és ezért is üldözött - képviselőt, a szlovák-magyar megbékélést hirdető politikust, a hivatalos Szlovákia a mai napig háborús bűnösnek tartja. Annak ellenére, hogy korábbi üldözője - Szovjetunió(Oroszország) - már másfél évtizede rehabilitálta.

Giovanni Malfatti megköszönte a szervezőknek, hogy “napirenden tartják” nagyapja ügyét. Elmondta, édesanyja - báró Esterházy-Malfatti Alice - elbeszéléseiből világos számára, hogy nagyapja egy szilárd jellemű, a politikát a keresztény erkölcsön keresztül megközelítő, magatartásában a közvetlenséget és a toleranciát megvalósító politikus volt, aki az általa képviselt közösség érdekeit saját személyes sorsa elé helyezte.

A korlátozott helylehetőségek ellenére a portré ünnepélyes elhelyezésén kb. negyvenen vettek részt, számos magyar, szlovák, német és olaszországi európai parlamenti képviselőt is beleértve.

Esterházy János portréja és az említett idézet ezentúl a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselőinek irodája előtti részen emlékezteti majd az arra járókat a hazájában méltatlanul kezelt felvidéki politikus mártíromságára.  

ESTERHÁZY JÁNOS ELJUTOTT AZ EURÓPAI PARLAMENTBE

Esterházy János egykori szlovákiai magyar politikus portréját helyezték el szerdán ünnepélyesen az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában. Az arcmás Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád szlovákiai magyar EP-képviselő - mindketten néppártiak - irodái előtti folyosószakaszon kapott helyet.

Tovább…

Nyílt levél a SMER-SD EP-képviselőihez

Tisztelt Kollégák,

a Smer-SD EP-képviselői által november 22-én küldött nyílt levélre reagálva a következőket tartjuk fontosnak közzétenni válaszlevelünkben:

Vegyes érzésekkel írjuk a válaszlevelünket, ami azonban lehetőséget ad arra, hogy az európai nyilvánosság előtt ismertessük az egyre romló szlovákiai kisebbségellenes légkör megértéséhez megkerülhetetlen tényeket. 

A 2006-os szlovákiai választások után főként a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) kötött koalíciós szerződés miatt a kormánypolitika részévé vált a gyűlöletbeszéd, ami torzítja és megnehezíti a szlovák-magyar kapcsolatokat. Elutasítjuk a Smer-SD képviselőinek vádját, miszerint kerülnénk az érvek ütköztetését. 

1, Tűrhetetlen a Smer-SD EP-i képviselőinek állítása, miszerint mi, az MKP EP-képviselői Szlovákia hírnevének besározói lennénk csak azért, mert tényekre hívjük fel a figyelmet. Öncélúan sohasem bíráltuk a Fico- kormányt, kifogásaink minden esetben megalapozottak voltak. Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy korábban a Smer-SD-s kollégánk is élt a kormánybírálat lehetőségével az Európai Parlament plenáris ülésén, amikor az volt a meggyőződése, hogy a Dzurinda-kabinet belügyminisztere indokolatlanul lépett fel a rendőrszakszervezettel szemben. 

2, Abszurd dolog igaztalannak beállítani a Pátria rádióval kapcsolatos, 2007. december 10-én elhangzott egyperces felszólalást, ami a kisebbségi rádióműsor-terjesztés megszűnésének veszélyéről szólt. Ezt támasztja alá a szlovák közszolgálati rádió másnapi déli hírműsora is, ahol a szerkesztő beszámolt a forráshiányból eredő, kilátásba helyezett megszorító intézkedésről, idézve az intézmény programigazgatóját. Többek között a bírált felszólalás miatt is kapott gyorssegélyt a rádió. Sajnos a mai napig valós a veszély, hogy a kisebbségi nyelveken műsort szolgáltató szlovák közszolgálati rádió megszünteti a középhullámon történő sugárzást, ami a műsorszolgáltatás végét jelenthetné. 2008. november 24-i keltezésű a hír, miszerint a középhullámú sugárzás finanszírozásához valamivel több mint 1,1 millió euró hiányzik. Ha időben nem hívjuk fel a figyelmet a veszélyre, könnyen visszafordíthatatlanná válhat a helyzet. A Pátria rádió ügyének folyamatos lebegtetése csupán a magyar iskolák számára készített hibrid nyelvezetű tankönyvek körüli, hónapok óta tartó bizonytalansághoz hasonlítható, ami kizárólag a feszültség fenntartásának célját szolgálja.

3, Elfogadhatatlan a két éve brutálisan megtámadott magyar diáklány ügyét elintézni azzal a félrevezető megjegyzéssel, hogy senki nem vonta kétségbe a rendőrség eredeti következtetéseit. A vizsgálati anyag több pontban ellentmond azoknak az állításoknak, amiket a belügyminiszter és a kormányfő tett 18 nappal a bűncselekmény megtörténte után, miszerint a sértett, Malina Hedvig félrevezette volna hatóságot. 2007 júliusában az országos rendőrfőkapitány is elismerte, hogy a diáklányt megverték. Egy hónappal később a kormányfő összeesküvés-elméletével emelte a tétet, jelezve: Hedvig-ügy a kormányának bukását irányozta elő. Ennek ellenére 2007 szeptemberében a legfőbb ügyész lehetségesnek tartotta, hogy a rendőrség és az ügyészség tévedtek az ügy kapcsán. Megdöbbentő, hogy ezek után a legfőbb ügyész vádalkut ajánlva, hazugság beismerésére kívánta rávenni a sértettet. 

4, Felháborító a dunaszerdahelyi brutális rendőrségi intézkedés igazolására felhozott példa, ami szerint Bugár Béla állásfoglalása is a beavatkozás törvényességét és indokoltságát hangsúlyozó parlamenti határozat hallgatólagos támogatását jelentené. Az illetékes bizottságban éppen ő nem szavazta meg a jelentést. Ugyanakkor a belügyminiszter „bizonyítékaival“ kapcsolatban az MKP volt elnöke azt is leszögezte, hogy az a néhány, bemutatott felvételrészlet egyáltalán nem támasztja alá a beavatkozás szükségességét. Fenntartjuk azt a nézetünket, hogy a magyar szurkolók szektorát a szlovák rendőrség preventív szándékkal verte szét. A Malina Hedvig ügyhöz hasonlóan most is a hatalom elsietett - vagy éppen célirányosan megtévesztő - végkövetkeztetései miatt fokozódott a szlovák- magyar feszültség.

5, Helytelen bagatellizálni a folklórcsoport belügyminisztériumi bejegyzési kálváriájának körülményeit. A minisztérium arra hivatkozva utasította el a polgári társulás elismerését, hogy az a Kárpát-medence népeinek néprajzi értékeit kívánja ápolni. Az indoklás szerint Szlovákia területi egysége szempontjából a „Kárpát-medence” megalapozatlan (sic!) meghatározás. Abszurdnak tartjuk, hogy a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes küzd az említett földrajzi fogalom ellen, mondván, azt a magyarok életterükként fogják fel.
Tarthatatlan az igyekezet, amely egyenlőségjelet kíván tenni a nacionalizmus Szlovákiai kormánypolitikává emelése, illetve a magyarországi társadalom perifériáján mozgó szélsőséges erők megmozdulásai között. Ugyanakkor üdvözöljük, hogy a szlovák kormány- több hónapnyi félrevezető megnyilatkozás után - végre tényleg feloszlatta a Magyar Gárda szlovákiai megfelelőjét, a Slovenská pospolitosť szervezetet. Ennek ellenére a beszüntetett szlovák polgári társulás pár napja romaellenes összecsapások formájában Csehországba “exportálta” az intoleranciát. A kisebbségi sorsban élő magyarok képviselőiként azt is tudatosítjuk, hogy a Magyar Gárda elleni határozott magyarországi hatósági fellépés megfosztaná a szlovák nacionalizmust hivatkozási alapjától.

A beneši dekrétumok kérdéskörét illetően az MKP már egy évtizede következetesen vallja a dekrétumok máig tartó negatív hatása felszámolásának szükségességét, illetve a kollektív bűnösség elvének elítélését. Sajnos magyarellenes kampányhadjáratra adott okot egy évvel a Fico-kormány megalakítását követően a fentieket szorgalmazó MKP-s törekvés. A kérdés napirendre tűzése oda vezetett, hogy a kormányfő provokációként fogta fel a beneši dekrétumokat is felölelő MKP-s szlovák-magyar megbékélési nyilatkozattervezet gondolatát, és erődemonstrációként a parlamenttel tulajdonképpen újra szentesítették a Szlovákiában élő magyarok kollektív bűnösségét.

Megengedhetetlen, hogy az SNS határozza meg a szlovákiai politikai napirendet, hiszen az hosszútávon eltorzítja a standard pártok értékrendjét. Aggodalommal figyeljük, hogy már a mindennapjainkba is begyűrűzött a kisebbségekkel szembeni intolerancia, amit a szlovákiai közvélemény-kutatási eredmények is alátámasztanak.
Bízunk abban, hogy az Európai Parlament elismert képviselőcsoportjai a jövőben politikai bölcsességet tanúsítva hatékonyabban lépnek fel annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamaiban szélsőséges pártok ne juthassanak hatalom közelébe. 

Brüsszel, 2008. december 4.

Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit 

Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit: Nyílt levél Hannes Swobodának

2008 november 20, csütörtök

Tisztelt Swoboda Úr!

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Smer-SD megfigyelői státuszának jóváhagyásával éppen az Európai Szocialisták erősítették meg a szlovák kormánypolitikában uralkodó nacionalizmust.

Meglepődéssel vettük tudomásul nyilatkozatát, amelyben a szlovák- magyar viszony romlásáért a Ján Slota vezette SNS mellett a Magyar Koalíció Pártját is felelőssé teszi.
Érthetetlen számunkra, hogy Ön, a szlovákiai viszonyok kiváló ismerőjeként miért ró azonos felelősséget a két pártra. 

Alelnök Úr, aggasztónak tartjuk a szlovákiai fejleményeket. Csupán a két éve brutálisan megtámadott magyar diáklány ügyéhez hasonlítható a dunaszerdahelyi magyar szurkolók megverése, ami hozzájárult a szélsőséges csoportok térnyeréséhez. Míg a Malina Hedvig-ügy kapcsán a kormánypártok szította intoleráns légkörben a főügyész vádalkut ajánlva, hazugság beismerésére kívánta rávenni a sértettet, most a szlovák rendőrség által elkövetett túlkapásokat igyekszik a belügyminisztérium eltussolni, mindkét esetben a hatalom elsietett végkövetkeztetései miatt. 

A szlovák politikai vezetés állítása szerint a rendőri beavatkozás arányos és indokolt volt, amit viszont vonakodik, esetleg képtelen hitelt érdemlően bizonyítani.
Úgy tűnik, a folyamatos kisebbségellenes megnyilvánulások a kormánypolitika részévé váltak. Az Ön által is ismert nyelvi jogok visszaszorítása az utóbbi napokban új jelenséggel “gazdagodott”. A szlovák belügyminisztérium károsnak minősítette a “Kárpát-medence” földrajzi nevet, amire hivatkozva elutasították egy néprajzi civil szervezet bejegyzését. Aggasztónak és veszélyesnek tartjuk a feszültség eszkalálódását, amelynek következtében a szlovákiai közhangulat rohamosan romlik.
Elfogadhatatlan számunkra a szlovákiai politikai szereplők felelősségének az összemosása is. Egyenlőségjelet tenni egyrészt a nacionalizmus mindennapi kormánypolitikává emelése és az - Európa-szerte legitim - autonómiamodellek puszta említése között teljességgel érthetetlen. 

Alelnök Úr, attól tartunk, Robert Fico kormányának kisebbségellenes megnyilvánulásai elérték azt a szintet, amely megmérgezi az őshonos kisebbségi közösségek közérzetét, a gyűlölködést pedig a közbeszéd részévé teszi.
Mindezektől függetlenül nagyra becsüljük az Ön igyekezetét Szlovákia és Magyarország viszonyának javításában. Ezen törekvésében bennünk mindig támogatásra talál. 

Reméljük, az Európai Parlament elismert képviselőcsoportjai a jövőben politikai bölcsességet tanúsítva hatékonyabban lépnek fel annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamaiban szélsőséges pártok ne juthassanak a hatalom közelébe.

DUKA-ZÓLYOMI A SZLOVÁK-MAGYAR FESZÜLTSÉGRŐL AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN

2008 november 17, hétfő

Bumm.sk

Duka Zólyomi Árpád hétfőn délután Strasbourgban egyperces felszólalás keretén belül hívta fel az Európai Parlament figyelmét a megromlott szlovák-magyar kapcsolatokra. A felszólalást követően Hannes Swoboda is felszólalt.

Tovább…

SÓGOR CSABA A KMKF VÉDELMÉBEN AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN

2008 október 21, kedd

Bumm.sk

Az európai normákkal nem egyeztethető össze, hogy bármely közösséget, legyen az francia, zsidó, román vagy magyar, békés érdekvédelmi törekvései miatt támadják, mint ahogy az a napokban Szlovákiában történik - hangsúlyozta Sógor Csaba erdélyi, RMDSZ-es európai parlamenti (EP-) képviselő az EP hétfői strasbourgi ülésén, napirend előtt elhangzott felszólalásában.

Tovább…

A szlovák képviselők nem létező ellenségre támadtak

2008 október 9, csütörtök

Sajtónyilatkozat: Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád európai parlamenti képviselők

Az Európai Parlament tegnapi brüsszeli plenáris ülésén a szlovák kormánykoalíció képviselői egységesen léptek fel az MKP feltételezett kritikai megnyilvánulása ellen. Mi arra számítottunk, hogy az európai fórumon részükről legalább valaki elhatárolódik az oktatási miniszter diszkriminatív gyakorlatától, de legalábbis a Szlovák Nemzeti Párt elnökének gyűlöletkeltő megnyilvánulásaitól. Sajnos erre nem került sor. Ellenben, ezúttal az Európai Parlamentben prezentálták azokat az intoleráns megnyilvánulásokat, amelyektől egy ideje hangos a szlovákiai politikai színtér.

Megkérdeztük

2008 szeptember 26, péntek

www.magyarhirlap.hu

A Magyar Hírlap Gál Kingát, Duka Zólyomi Árpádot, Bába Ivánt és Kohári Lajost kérdezte a szlovákiai helyzetről.

Tovább…

Honismeret magyar nyelven, szlovák módra

2008 szeptember 24, szerda

www.magyarhirlap.hu

Ján Mikolaj oktatási miniszter szerint nem problematikus, hogy egy magyar nyelvű tankönyvben a földrajzi nevek szlovákul vannak feltüntetve. A Magyar Koalíció Pártja tiltakozik. Vandálok megrongálták a lévai magyar általános iskolát. A Szlovákiában egyre fokozódó magyarellenesség az Európai Parlamentben is téma volt, ám a Smer képviselői kiálltak Ján Slota mellett.

Tovább…

ÖSSZMAGYAR LOBBIIRODÁT NYITNAK BRÜSSZELBEN

2008 szeptember 13, szombat

Bumm.sk

Egyhangúlag fogadta el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) azt az állásfoglalást, amely a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos javaslatokat fogalmaz meg a következő évre; a kétnapos tanácskozás szombati zárónapján jóváhagyott dokumentum foglalkozik a brüsszeli magyar lobbiirodával, a szórványosodás elleni teendőkkel és a határon átnyúló közlekedés fejlesztésével.

Tovább…