Duka Zólyomi Árpád

Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt kitüntetettek, kedves barátaim!

Tegnapelőtt, január 22-én volt nemzeti Himnuszunk születésnapja. 186 évvel ezelőtt, maga a szerző Kölcsey Ferenc nem gondolta volna, hogy a „Hymnusz a magyar nép zivataros századaiból” c. költeménye az egyetemes magyarság legismertebb költői szövege, legszentebb és legszeretettebb ünnepi éneke lesz. Huszonegy évre rá, Erkel Ferencnek köszönhetően megszületett a Himnusz dallama is, és így vált e megzenésített költemény nemzetünk Himnuszává - népünk nemzeti öntudatának legtökéletesebb kifejezőjévé. Himnuszunk fohászkodás, amelyben a költő nem a maga, hanem a közösség nevében szól Istenhez - ezért vált nemzetünk imájává. Kölcsey Ferenc mély átérzéssel vonultatja föl magyar nemzeti múltunk dicső és keserves pillanatait - de Himnusza egyúttal reményt is ad a jövőbe. Bárhol is csendüljön föl Himnuszunk, vigyázzállásba emelkedünk - ezt nagyszüleink és szüleink, az elmúlt nemzedékek oltották belénk. A magyar Himnusz a mi kincsünk, amit senki nem vehet el - más nemzet is csak irigyelhet tőlünk. Számunkra, kilenc évtizede kisebbségben élő felvidéki magyar közösségünk számára, a Himnusz létünk és megmaradásunk egyik szilárd pillére. Megmaradásunkért - tudjuk - nap, mint nap meg kell küzdenünk.

A Himnusztól egyenes út vezet a nemzeti hagyományokhoz, és mindazon értékekhez, amelyeknek ápolása elengedhetetlen önazonosságunk megőrzéséhez és fejlesztéséhez: anyanyelvünk, irodalmunk, történelmünk, népi hagyományaink - egy szóval nemzeti kultúránk megismerése, ápolása és fejlesztése. Ide kívánkozik Kosztolányi Dezső „Magyarul” című verséből egy idézet:
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok - életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincs fogható.”

Hölgyeim és uraim!
Mindezek után nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül nemzeti Himnuszunk megszületésének napja lett a magyar kultúra ünnepe, amelyet 1989 óta ünnepel Kárpát-medence és a világ magyarsága. Felvidéken a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség kezdeményezésére tavaly óta kerül sor a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére és egyúttal a Csemadok „ÉLETMŰ” díjának odaítélésére.

Ezen kiemelkedő ünnepnapon ezeréves nemzeti kultúránkról szólunk. Fölhívjuk a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, amelyeket őseink megalkottak, és amelyeket kötelességünk magunkénak érezni. Különböző rendezvényeinkkel ezeréves hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra emlékezünk, hogy ezzel is szilárdítsuk nemzeti tudatunkat - amelyre a jelen tarthatatlan nacionalista társadalmi politikai légkörében nagyon is nagy szükség van.

Tudatosítjuk, - kilencven év alatt megtanultuk - hogy a nemzeti kultúránk iránti szeretet, annak minél mélyebb megismerése, elsajátítása és fejlesztése magyar nemzeti közösségünk megmaradásának záloga. Ehhez viszont úgy kell élnünk és művelődnünk, hogy ismerjük múltunkat, ápoljuk hagyományainkat, büszkén valljuk a hovatartozást, vállaljuk őseinket és hivatkozzunk mindarra az értékre, amit megalkottak. Ez szent kötelességünk, mert mindez nemzetünk jelenének és jövőjének éltető ereje.

Úgy, ahogy az elmúlt évszázadok alatt népünk múltját végig kísérte a dicsőség és fájdalom, az öröm és bánat, a sikerek és kudarcok, de mindig föl tudott egyenesedni, felvidéki nemzeti közösségünk is az elmúlt kilencven év alatt átvészelte a megpróbáltatásokat, és többszöri összeomlás után is talpra tudott állni, mert nem mondott le az élethez való jogáról, önazonosságáról és a szabadságról. Hiába voltak kísérletek arra, hogy szétszórjanak, asszimiláljanak bennünket - az elmúlt kilenc évtized nem volt képes erre. Anyanemzetétől elszakított magyar közösségünk tovább őrzi anyanyelvét, irodalmát, hagyományait, történelmét és ősi kultúráját. Bárhova vetett is a sors - ezek az értékek közösek, ezeket nem lehet elvenni tőlünk. Azt, amire szüleink neveltek, ami bensőnkben, érzéseinkben és lelkünkben él, azt nem lehet erőszakkal kiszakítani, megsemmisíteni.

Hölgyeim és uraim!
Ma itt a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. De tudatosíjuk-e azt, hogy mit jelent múltunkban, jelenünkben és jövőnkben ez az egyszerű fogalom, hogy „magyar kultúra”? Az előzőekben felsoroltak is nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyar kultúra egy sok összetevőből álló gyűjtőfogalom, amely létünk, megmaradásunk érdekében kifejtett céltudatos tevékenység által jön létre úgy, hogy végül önazonosságtudatunk szilárd gerincét képezi. Egy évezreden keresztül építjük következetesen és küszködve. Ezért nagy felelősséggel kell bánnunk kulturális örökségünkkel, fejleszteni azt úgy, hogy töretlenül tovább adhassuk a következő nemzedékeknek, amelyek nevelésében óriási szerepünk van. Mi tudjuk, mit jelent számunkra Balassi, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi és Jókai valamint Eötvös Loránd, Puskás Tivadar, Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Wigner Jenő és Bartók Béla vagy Kodály Zoltán. De mindezt kötelességünk megosztani a világgal. A kultúra, a kulturális élet műveltséget feltételez. A műveltség tudást eredményez, amely erőt illetve hatalmat jelent, amit soha senkitől nem lehet elvenni. De sohase feledjük, hogy a kultúra erkölcsöt, erkölcsi magatartást is követel.Hölgyeim és uraim!

Felvidéki magyar közösségünk kultúrájának ápolásában és fejlesztésében meghatározó szerepe volt és van a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségnek, a Csemadoknak. Minden viszontagság és támadás ellenére szövetségünk él és mi valamennyien sokat tettünk az elmúlt hatvan, illetve az utóbbi viharos húsz év alatt hazai magyar kultúránk felvirágoztatásáért valamint önazonosságunk megszilárdításáért, megőrzéséért és fejlesztéséért. Küldetésünk, a közművelés és szövetségünk közösségteremtő ereje szorosan összefügg, ami szilárd nemzeti öntudattal átitatott új életminőséget jelent. Kultúránk ápolása elválaszthatatlan nyelvünk művelésétől, amelyet minden körülmények között világosan, tisztán, magyarosan és szabatosan kell használnunk. Jelenleg nagyon időszerű ez a kérdés! Állandóan szembe kell néznünk és meg kell küzdenünk a szélsőséges nemzeti-soviniszta erők magyarellenes gyűlöletével. Az ellenséges hatalom eltökélt célja nyelvünk és kultúránk fokozatos megsemmisítése. Ebben az állapotban csakis az összefogás és a határozott föllépés hozhat eredményt. Igen, csakis a józan összefogás, nyelvünk ápolása, kultúránk fejlesztése - párosulva a töretlen nemzeti öntudattal - ad erőt a mindennapi küzdelemben.

Hölgyeim és uraim!
Nem kell aggódnunk, amíg vannak olyan példaképeink, akikre föl tudunk nézni. Az elmúlt kilenc évtized alatt mindig voltak olyan egyéniségeink, akik föl tudtak emelkedni és szilárd jellemükkel merészen, de bölcsen irányították és művelték nemzeti közösségünket illetve nyelvünket és kultúránkat. A Csemadok Országos Tanácsa határozatának köszönhetően ma itt hat kiemelkedő személyiségünk: Bajnok István, Lévay Tibor, Oláh Ödön, Quittner János, Sidó Zoltán és Szőllős Sándor részesül az „ÉLETMŰ DÍJ” megtisztelő kitüntetésben azért, mert HELYTÁLLTAK. Azért, mert egész életükben tetteikkel, alkotásukkal fejlesztették és helyes irányba vezérelték magyar közösségünket. Maradjon ez a mai emléknap, a Magyar Kultúra Napja emlékezetes ünnep, mert a kitüntetettek életpályája, önazonosságtudatunkat erősítve maradandó tiszteletet érdemel.

Hölgyeim és uraim!
A Magyar Kultúra Napjának megünneplése a jövőben is adjon erőt mindnyájunknak a magyar kultúra ápolásához.

Galánta, 2010. január 24.

Duka Zólyomi Árpád