Van még mit tanulni!

2010, augusztus 30

Van még mit tanulni!

 

         Hat év EU-tagság után azt gondolhatnánk, hogy Szlovákia vezető politikusai már elsajátították az Európai Közösség (EK) alapszabályait, beleértve a diplomáciai protokollt, az unió politikai színterén való viselkedést és az etika szabályait - vagyis egyszerűen a politikai kultúrát. A meggondolatlan és helytelen megnyilvánulások bizonyítják, hogy tévedünk, ha ennyire jóhiszeműen gondolkodunk.

         Szlovákia frissensült kormányának élén I.Radičová kormányfő sorozatosan furcsa dolgokat művel. Nyilatkozatai meglepőek és gyakran érthetetlenek. Több szlovák politikussal együtt úgy viselkedik, mintha nem tudnák, mit jelent az Európai Közösség, amelyben az önként vállalt tagsággal világos szabályokat és viselkedési formákat is el kell sajátítani és betartani. Ne csodálkozzunk hát, hogy a már hat évtizede - diplomáciai szokásaival, és illemével együtt - kikristályosodott közösségi gépezet képviselői igencsak ferde szemmel néznek Szlovákia végrehajtó testületére, főleg elnökére, és diplomatikusan vagy kioktatóan bírálják büszke (vagy inkább beképzelt) nyilatkozatait, buta megnyilvánulásait.

         Nagy port vert föl a szlovákiai parlament elutasító döntése a görög kölcsön kapcsán. Megdöbbentette a Szlovákiától sokkal nagyobb és erősebb tagállamok vezetőit. Annak ellenére, hogy minden tagállam független és szuverén, európai családunk nagy ereje abban rejlik, hogyha már kölcsönösen és közösen elfogadtuk ezt a köteléket, akkor a megegyezett szabályokat tiszteletben tartjuk: elsősorban a szolidaritást, egyetértést és kölcsönös tiszteletet. Ebből következik, ha kompromisszum születik valamely kérdésben, akkor becstelenség, ha valaki megszegi. Mindezek után jogos volt, a hat éve EB biztosi tisztséget betöltő O.Rehn nemtetszése és határozott kritikája. Radičova kormányelnök ezután, a Die Welt lapnak egyedi módon reagálva tetézte a helyzetet. Kérjen bocsánatot a „csak egy hivatalnok” (O.Rehn), mert megsértette Szlovákia szabadon választott képviselőit.  Elképesztő!  Ezt nehéz minősíteni.  A finn kormány által már másodszor jelölt Olli Rehnt, az EB európai pénzügyi biztosát, akit többszöri parlamenti meghallgatás után, az EB többi tagjával együtt az EP választott meg, rendreutasítani és egyszerűen „lehivatalnokozni”! Nem tudok napirendre térni fölötte! A szlovák kormányfő, a német kancellárral való találkozón még tovább ment. Pökhendin és beképzelten kioktatta az uniót: az uniónak már szüksége volt erre a szlovák sokkterápiára, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy betartsák a szabályokat. Különös önteltség! Nemhogy hallgatna a szlovák kormány és parlament, ha már megbízhatatlan szószegő lett!

         Még az a szerencse, hogy Angela Merkel, az ő tapintatos, de határozott modorával finoman, diplomatikusan és világosan megleckéztette a szlovák vendéget. Kifejtette: nem kételkedik abban, hogy Szlovákia a jövőben felelősségteljes partner lesz, illetve szorosabban fognak együttműködni, hogy hasonló helyzetre ne kerüljön sor. Érthető, világos célzás!

         Szlovákiának van még mit tanulnia!