XXV. VKN Megnyitó beszéd
Tisztelt vendégek, kedves pozsonyiak, hölgyeim és uraim!
Vážení hostia, milý bratislavčania, vážené dámy a páni!
Sehr geehrte Gäste, liebe Presburger, meine Damen und Herren!
Huszonöt éve így köszöntjük Önöket a Városi Kulturális Napok (VKN) megnyitóján, mivel Pozsony városunk sokszínűségét, jellegzetes arculatát földrajzi helyzetének, illetve az elmúlt mádfél évszázad atatt három nép, három kultúra és nyelv kölcsönhatásának köszönheti.
Hagyományt teremtettünk. Negyed évszázadon keresztül sikerült évről-évre megrendeznünk a pozsonyi VKN-t, amelyhez Önök is hozzájárultak, illetve hozzájárulnak jelenlétükkel, érdeklődésükkel és támogatásukkal. Ahhoz, hogy e szép és nemes hagyomány, a Csemadok Városi Válsztmány által megrendezett VKN folytatódtjanak - életben maradjanak.
Az elmúlt 25 év alatt csaknem 400 rendezvény - évente átlagban 14-16 - öregbítette és tette értékessé kulturális napjainkat.
Hölgyeim és uraim!
Érdemes kiemelni néhány főbb területet. Az elmúlt negyed évszázad alatt
- a Jókai és a Thália színház, továbbá 29 műkedvelő színjátszó társulat előadására került sor,
- összesen 20 hazai és külföldi népiegyüttes szerepelt a VKN programjában,
- 31-szer énekkarok és zenekarok gazdagították a kulturális napok műsorát,
- 7 rockzenekar és 33 esetben különböző vendégegyüttes szerepelt a VKN keretében és végül
- 22 kiállítás és zárórendezvényként 6 Magyar Duna-bál megrendezésére került sor az elmúlt 25 év alatt.
Ezen kívül még több mint 200 más jellegű rendezvény valósult meg.
Úgy vélem elégedettek lehetünk az elhangzott kimutatással. Tiszteletreméltó eredmény, értéke tevékenységre tekintünk vissza.
Mindez csak úgy valósulhatott meg, hogy sikerült kiépíteni a szoros és hatékony együttműködést különböző szervezetekkel és intézményekkel illetve egyénekkel.
Köszönet a Magyar Köztársaság Nagykövetségének a mindenkori támogatásért, úgyszintén a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének, kiváltképpen két egykori igazgatónőjének, Sunyovsky Szilviának és Czimbalmosné Molnár Évának. Továbbá köszönet iskoláinknak, a Duna utcai és a pozsonypüspöki magyar iskolának, valamint valamennyi együttműködő szervezetnek. Köszönet jár a messzi vidékről és Pozsony környékéről érkezett vendégeinknak, akik rendszeresen látogatják rendezvényeinket. Különösen a brünni magyarok csoportjának, a magyarbélieknek, szencieknek és az albáriaknak.
Hölgyeim és uraim!
Engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében külön köszönetet mondjak a Rózsvölgyi Kultúrház igazgatónőjének, Eva Filanovának és munkatársainak, akiknek segítségére mindig számíthatunk, kik az elmúlt 25 év alatt nagymértékben hozzájárultak a VKN sikerességéhez.
Vážené dámy páni, vážení páni!
Dovolte my, aby som v mene nás všetkých a v mene organizátorov vyslovil poďakovanie riaditeľke Domu kultúry Ružinov, pani Eve Filanovej a jej spolupracovníčkam za dlhoročnú a nezištnú pomoc a podporu. Môžeme konštatovať, že aj ich zásluhou boli úspešné naše Mestské kultúrne dni za uplynulých 25 rokov. Ďakujeme.
Hölgyeim és uraim!
Szükség van a kitartásra, a szívós munkára és az összefogásra. Ne feledjük, hogy a VKN-kal hozzájárulunk nem csak nyelvünk, kultúránk és önazonosságunk megőrzéséhez éa fejlesztéséhez, hanem az európai népek nagy családja, az Európai Közösség kulturális és nyelvi sokszínűségének gyarapításához is.
Hölgyeim és uraim!
Ezennel megnyitom a 14 rendezvényből álló XXV. Városi Kulturális Napokat. Kellemes estét és jó szórakozást kívánok mindnyájuknak.
2011. október 17.



